Mivel először jártam a helyszínen, gondosan fel kellett térképezni, hogy miként is lehet eljutni majd a célhoz, hiszen azt már tudtam, hogy az ilyen szakaszokon a hegyre felvezető utat kora reggel lezárják és másnap reggelik nem is nyitják meg. Szerencsére sikerült részletes tájékoztatást találni a neten arról, hogy milyen közlekedési módok állnak majd a látogatók rendelkezésére. Több sílift és buszjárat közül az Oz en Oisians-ból induló síkabin mellett döntöttünk. Szerencsére korán érkeztünk Oz-ba, így csak mindössze 15 percet kellett sorban állni, hogy beszállhassunk egy liftbe, 5 cseh „kolléga” társaságában. 10 perces utazás után aztán átszálltunk egy DMC nevű másik kabinba, ami LEFELÉ szállított minket, 2100 méterről az 1800 méteren fekvő Alpe d’Huez-be.
A „falu” látványa már a kabinból izgalmas volt a rengeteg fehér lakókocsival és a színes turistabusszal, nem is beszélve az alpesi stílusban épült szállodákról és éttermekről. A kabinból kilépve aztán rögtön a Tour-ra jellemző látvány fogadott minket: piros kamionok, a rengeteg Skoda, butikok, nézők és szervezők, kerekesek, akik felküzdöttek magukat a csúcsra, hogy aztán megvárják a sztárokat – mind egy nagy színes forgatag részei.
 |
|
| Fotó: Vass László | |
A szállodák között sétálva az út egyenesen a célhoz és a pódiumhoz vezetett minket és gyorsan meg lehetett állapítani, hogy a luxemburgi drukkerek jelentős számban képviseltetik magukat a nemzetközi szurkolói kontingensen belül – persze a franciákat nem számítva. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lett volna rengeteg amerikai, angol, ausztrál vagy spanyol, hiszen a Tour minden szakasza igazi nemzetközi Fiestának számít. Az igazán klassz a dologban az, hogy végül is mindegy, hogy mely náció tagja vagy, itt mindenkit összeköt az érzés, hogy részese lehetsz a kerékpársport legnagyobb eseményének.
 |
|
| Fotó: Vass László | |
A célnál megtörtént az első ereklye beszerzése egy TdF 2011 térképes póló megvételével majd elindultunk, hogy a verseny végignézésére és a fotózáshoz egyaránt megfelelő helyet keressünk. Sokkal nehezebb volt, mint amire számítottam, mivel már ekkor, órákkal a reklámkaraván és a mezőny megérkezése előtt hatalmas tömeg várakozott és az út mentén felállított kordon mögött olyan keskeny hely maradt, hogy csak egyes sorban fértek el a nézők.
 |
|
| Fotó: Vass László | |
Elhaladtunk az 1, majd a 2 km-t jelző kapuknál és még mindig sűrű volt a tömeg, szinte semmi hely nem maradt már. A lejtős úton haladva már láttam, hogy mi vár a versenyzőkre az utolsó kilométereken is, de végül is erről szól a hegyi befutó egy csúcskategóriás hegyen. Az út mentén az egy nemzethez tartozó drukkerek kis „telepeket” hoztak létre lakókocsikból vagy egyszerűen csak a nemzeti zászlóik és mezek kiaggatásával: itt a hollandok, amott a baszk drukkerek, aztán a luxemburgiak, majd az olaszok… igazi nagy nemzetközi találkozó volt.
 |
|
| Fotó: Vass László | |
Közben elérkeztünk a 3 km-es kapuhoz, ahonnan jól látható volt az alattunk kanyargó hegyi út és az út mentén minden talpalatnyi helyet elfoglaló, színes szurkolósereg. Úgy döntöttük, hogy nem megyünk tovább, hiszen azt terveztük, hogy miután a mezőny nagy része elhalad előttünk, gyorsan visszaindulunk, hogy elérjük a síkabinokat. Éppen ezért olyan helyet kerestünk, ahol alternatív útvonalon juthatunk vissza, mivel tudtam, hogy a pálya zárva marad a nézők elől az utolsó grupetto célba érkezéséig. A 3 km-es kapu környéke kiváló megoldásnak tűnt, mivel a kordonok mögött látszott egy kanyargó földút felfelé, egyenesen a cél és a központ irányába. Így aztán letelepedtünk a kapu utáni hajtűkanyar külső ívén egy halom luxemburgi drukker és 7 vagy 8 francia csendőr között.
Gyorsan leadtuk a „koordinátákat” az otthoniaknak, akik közül az egyik cimborám volt olyan kedves és beírt a magyar Eurosport fórumán, hogy merre leszünk és ezt állítólag Knézy Jenő később be is mondta a közvetítés során – hírnévből mindenesetre nekem ennyi is elég.
 |
|
| Fotó: Vass László | |
Továbbra is rengeteg idő volt még az „eseményekig”, így megpróbáltam kommunikálni a mellettem álló középkorú hölggyel, aki angolul ugyan nem nagyon tudott, de kiderült, hogy a testvére a „Caravane”-nal utazik, az ASO, vagyis a Tour-t szervező társaság alkalmazottjaként. Így időről időre hírt kaptunk a reklámkaraván és a mezőny pillanatnyi helyzetéről. Sajnos kellemetlenebb körülmény volt, hogy kiderült: a csendőrök bizony azt tervezik, hogy végig előttünk állnak majd sorfalként, eltakarva a kilátást. Mivel ekkorra a környéken minden talpalatnyi és jó kilátást biztosító hely foglalt volt kénytelenek voltunk maradni. Megpróbáltam tárgyalni az egyenruhásokkal – az egyikük beszélt angolul - , de nagyon határozottan elutasították annak a lehetőségét, hogy fotósként a kordonon belül, a földre ülve fényképezhessek. Azt viszont megígérték, hogy a mezőny érkeztével majd kicsit távolabb állnak egymástól és helyet biztosítanak a fotózáshoz. Ez jó megoldásnak tűnt, így maradtunk.
 |
|
| Fotó: Vass László | |
A kiválasztott hely egyetlen hátránya végül az lett, hogy a reklámkaraván ajándékaiból semmi sem jutott el hozzánk. Egyrészt hajtűkanyarban, egy körülbelül 9-10%-os emelkedőnél voltunk, így a járművek felgyorsítottak, hogy lendületből meg tudják oldani a további felkapaszkodást, másrészt az előttünk álló csendőrkordon miatt eleve nem dobáltak felénk semmit sem. Persze ez nem jelentett AKKORA problémát, hiszen a mezőny érkezése szempontjából ez a hely tökéletesnek ígérkezett: a versenyzők egy ilyen emelkedőn igazán „fotogének” tudnak lenni, ahogy küzdenek a heggyel.
 |
|
| Fotó: Vass László | |
A karaván elhaladtával megint eseménytelen percek következtek, és az órára pillantva tudtam, hogy ma nem érkeznek be még az élmenők sem fél hatra. Aztán megjelentek a helikopterek jelezvén, hogy közeledik a mezőny. Az alattunk kanyargó út egyes szakaszaira rálátva figyeltük, amint jönnek a motorosok, a szervezők piros Skodái, majd a kísérőautók és végül az első versenyzők. A magyar zászlót a kordonra helyezve és a kamerákat „élesítve” vártuk a szökevényeket és a mezőnyt.
Elsőnek Contador tekert el előttünk – a kanyarban a nyeregből kiállva taposta a pedált, sikerült így is megörökíteni – majd Sanchez, Rolland, Velits és rögtön utánuk a Schleck testvérek csoportja Evans-szal. A nézők minden kerekest egyformán buzdítottak és csak remélni tudom, hogy valamennyire eljutott a tudatukig a sok lelkesítő kiabálás.
 |
|
| Fotó: Vass László | |
Mivel indulnunk kellett vissza, nem tudtuk megvárni az utolsó grupettókat, és ez utólag okos döntésnek bizonyult, mivel egyrészt végül hatalmas hátránnyal érkeztek be, másrészt így is két órába telt, míg a két kabinnal végül visszajutottunk Oz-ba a kocsinkhoz. Hatalmas tömeg állt sorba a kabinoknál, de senki sem morgott emiatt: mindannyian az élménnyel voltunk elfoglalva, amit a mai versenynap és a helyszín, a legendás, rettegett és imádott Alpe d’Huez adott nekünk. Jövőre, veled, ugyanitt? Remélem!
Utólag visszatekintve, úgy érzem, hogy kiváló döntést hoztam, amikor az idei Tour De France szakaszai közül a Alpe D’Huez-en végződőt és a grenoble-i időfutamot választottam. Az elsővel kapcsolatban nyilván nem kell magyarázni,...
Tovább a teljes cikkhez »
Az összetett győztes, Cadel Evans csapata kereste a legtöbbet a 98. Tour de France-on, ami természetesen az ausztrál sikerének köszönhető, s érdekesség, hogy a legkevesebb eurót Lance Armstrong korábbi csapata, a Radio Shack...
Tovább a teljes cikkhez »
Az ausztrál Cadel Evans hetedik részvételét végül siker koronázta, és megnyerte a Tour de France-t. Évről évre a legerősebbek egyike volt, a végsőkig küzdött, volt, hogy sérülését eltitkolva. De ez az év különleges volt. Csapata...
Tovább a teljes cikkhez »
2009 világbajnokára, aki kétszer is ezüstérmes volt már a Touron (2007-ben Contador és 2008-ban Sastre mögött), csak a formalitás-jellegű párizsi zárószakasz vár holnap, hogy végleg hazavihesse a húsz éve áhított sárga trikót....
Tovább a teljes cikkhez »
Repülős kifejezéssel élve Mark Cavendish a 98. Tour de France ásza, a papírformának megfelelően sikerült megszereznie idei ötödik győzelmét is a francia körverseny 21. szakaszának sprintbefutóján, a Champs-Élysées-n, a borvég...
Tovább a teljes cikkhez »
A 34 éves Cadel Evans kihasználta talán élete utolsó lehetőségét, hogy elérje a legnagyobb sikert, amit kerékpáros elérhet: a grenoblei 40 kilométeres időfutamon nyújtott teljesítményének köszönhetően megnyerte a 98. Tour de...
Tovább a teljes cikkhez »