21 éves bringás halálos ütközése busszal
Szerző: BHLétrehozva: 2010. március 9. 09:13
Az ausztrál William Alexander Robinson életét a bukósisak sem tudta megmenteni, miután otthona közelében csapattársival együtt egy meredek lejtőn áttért a felezővonalon, és egy szembe közlekedő busszal frontálisan ütközött.

A huszonegy éves versenyzőt kórházba szállították, de nem tudták életben tartani, szombat délelőtt tizenegykor belehalt súlyos fejsérülésébe. Két edzéstársa is belekeveredett a bukásba, az ő állapotuk azonban stabil.
24 ÓRA
20:53 Pünkösdkor jön a Gemenci Nagydíj18:11 Hegy volt, változás nincs a GirónHé Megvan az olimpiai magyar bringásVa 151 km után beérték, de megnyerte!Va Vállzúzódás miatt száll ki a Giró-bólSzo Costa Rica-i siker, dán ász rózsaszínbenPé Triplázott a sprinterkirály a GirónSze Giro: A "közellenség" ért célba elsőkéntKe Joaquim Rodríguez mindent vittHé Apró hegyimenő sikere a GirónPé Hazaért a szökevény a durvuló GirónPé Londonra finiselnek a hegyikerekesekCsü Cavendish második szakaszgyőzelmeSze Az amerikaiak uralják a Giro d'ItaliátHé Elkaszálták Cavendisht - videóVa Bukás után Cavendish-győzelem!Szo Amerikai győzelem a Giro prológjánVa Rekordot döntöttek a hazai bringások!Sze Új néven a vezető hazai bringa csapatCsü Tizenkét évet kapott Ricco!Sze Rögtön bevallotta, hogy doppingolt!Va Nem kell sárdobálás! Sipos visszalépettCsü CET-bemutató nemzetközi sztárokkalSze Bummal indult a Bam!Ke Parti és Benkó ott lehet az olimpiánVa Észak pokla: Boonen legenda lett!Pé Pisztolylövéssel indul a kampánySze Contador nem fellebbez, Schlecké a Tour!Hé Gepidával a világ körül! (x)Va Flandriai kör: Boonen újra a csúcson!Pé Újvidéken kezdődik az olimpiai válogatóKe Két keréken a jövőbe! (x)Hé 4+1 érv a minőségi magyar bringa mellettSzo Ausztrál siker a Milánó-San Remón!Hé Magyar minőség, melyet Európa is szeretHé Ez a Wiggins akár Tourt is nyerhetSzo Öt kilométer “segítség” Evans-nekPé Valverde Andalúzia uraKe Az Eurosporttól az elnöki székbe...Hé Armstrong ezüstérmes lett PanamábanCsü Újabb Tour-győztes bringást tiltottak elSze Contador: Folytatom, tisztán, mint eddigHé Contador nem tudta igazolni a verziójátHé Kétéves eltiltás Contadornak!Szo Ejtve a doppingvád Armstrong ügyébenSze Hétfőn döntenek ContadorrólSzo Contador a hegyi király Dél-AmerikábanCsü Contador beköszönt Argentínában!Sze Bringás farsang a föld alattKe Megújulás: lemondott az MKSZ elnökségeKe Fernando Alonso kétkerekű Ferrarin!Szo Elsőként bicikliháton a Déli-sarkonSze Bemutatták az idei Vuelta útvonalátKe Eldőlt, kik lehetnek ott az idei GirónPé Bauge trónfosztva, Cavendish megúsztaSze Contador új mezben és bringákon, meddig?Szo Két Vuelta-győztes egy csapatbanKe Hegyikerékpár: magyarok és az olimpiaHé Cadel Evans az Olimpiát is célba vesziPé Mérföldkő: Cavendish az év sportolója
Lapozás
Több hír
VIDEÓK
FRISS SPORTHÍREK A FACEBOOKON IS
AJÁNLOTT OLDALAK
